A gondolkodtató játékok kortalanok. Jól példázta ezt a találkozónk: a kisgyerekek ugyanolyan megszállottsággal játszottak, mint a Budapestrol érkezett 84 éves repülogép tervezo mérnök
.
A gyönyöru októberi napon kis falunkba érkezett Budapestrol,
Szegedrol, Szentesrol, Szentendrérol, Székesfehérvárról,
Balatonfüredrol, Gyorbol és a szukebb környezetünkbol,
Kisbérrol és Ászárról több mint 70
érdeklodo játékos és játékos szakember:
egyetemi tanárok és kisiskolások egyaránt.
Dr. Szilassi Lajos, matematikus a Szegedi JGyTF tanára, kezdte az eloadásokat:
Euler3d program segítségével több sík- és
térkitölto játékot mutatott be. Beszámolt
az Egyesült Államokbeli találkozóról, ahol
200, játékkal foglalkozó meghívott vett részt
egy milliomos meghívására.
Lovrics László a Corvinus Egyetemrol (a tavaly is vendégünk
volt) a Quarto nevu társas gondolkodtató játékot
tekintette át mint kutató, és számolt be a tervezheto
stratégiákról. Eloadása letöltheto.
Bozóki Sándor, szintén a Corvinus Egyetemrol a Prágai Logikai Játékok Világtalálkozójáról számolt be. „Szakterülete” a gyufákból vagy gombostukbol készült türelem szobrok. Jellemzo a feladata is, amit mindenkivel megosztunk: "Kapcsoljunk össze három biztosítótut úgy, hogy bármelyiket kinyitva három részre essen szét a szerkezet (a másik ketto nyitogatása nélkül)." Egy filmecske megtekintheto itt: http://www.sztaki.hu/~bozoki/temp/Bakonysarkany2008.avi
Gál Péter augusztusban megjelent könyvét „Ördöglakatok,
pentominók és társaik” mutatta be. A 17 éves
gyujtomunka hiánypótló a magyar piacon és nagy
öröm minden ördöglakatos számára. Agypróbáló
a rengeteg feladat és az elkészítheto sok-sok játék.
Külön köszönet azért, hogy megoldásokat
nem tartalmaz a könyv.
Székely Márton a „Tíz
játék tizenegy tüskén” nevu játékát
mutatta be a találkozón. A bakonysárkányi gyerekek
és a ma már kevésbé gyerekek „szenvedo”
alanyai voltak a tesztelésnek az évek folyamán. A résztvevok,
kezükben a játékkal, követhették az eloadást
és próbálhatták ki a folyamatot.
Sótonyi Sándor több játékát is bemutatta,
amelyeket a nap folyamán minden résztvevo kipróbált.
A Bársony Tibor és „csapata” által fozött
nagyon finom gulyás elfogyasztása után az iskola udvarában
felállított 4 nagyméretu ördöglakatot ismertük
meg.
Az iskolánk alkotópadlásának megtekintése
mindenkibol jóindulatú „irigységet” váltott
ki, és gratuláltak igazgatónknak a megvalósításáért.
A nap befejezéseként 8 asztalnál több mint 150 különbözo
játékkal teszteltük találékonyságunkat,
kitartásunkat. A résztvevok többsége egy-egy játékból
több példányt is hozott a csereberére: így
mindenki több új játékkal gazdagodott.
Mindenki egyöntetu kérésként fogalmazta meg a folytatás szükségességét: jövore ismét találkozzunk! Úgy legyen!
A média hatalom, ezt ismét tapasztalhattuk. Köszönet Farkas Istvánnak, az MTI Tatabányai tudósítójának: több mint 20 portál vette át és adta hírül a találkozó tényét; P. Kiss Zsuzsának, Kossuth rádió béli ismertetojébol az ország távoli tájain is tudomást szereztek az emberek a rendezvényrol; Gáspár Máriának, a Megyei Hírlap újságírójának, aki beharangozta az eseményt, majd címlapon számolt be róla; Müllner Helgának, a 24ÓRA munkatársának a három megjelenésért.
Székely Márton
ui. Az õ és û betûket "nemszeretjük"!